az állatöv. Az égen az ekliptikától kétoldalt 16°-nyira lévő terület, amelyen belül a Nap, a Hold és minden bolygó (a Plútó kivételével) látszólagos pályáján mozog. Tizenkét állatövre (egyenlőtlen hosszúságban) és tizenkét egynevű jegyre osztják, 30°-os hosszúságban. Az állatövi képek és az állatövi jegyek a precesszió miatt nem esnek egybe.
Csillagászatilag nézve tropikus és sziderikus állatövet kell megkülönböztetnünk. A tropikus állatöv, a napéjegyenlőségekhez és napfordulópontokhoz való rendezésen nyugszik és a Kos jeggyel kezdődik a tavaszi napéjegyenlőség idején, míg a sziderikus állatövet az állócsillagok rendszerében határozzák meg.
A kezdőpontot — a jegyet is — gyakorlati okokból az egyidejűleg felkelő csillagokkal állapították meg, ez pedig és okozatilag függ össze az idő és naptárproblémával. A tizenkét jegyet úgy válogatták össze, hogy átlaguk messzemenően egybeessen a tizenkét állatövi csillagkép átlagával. Már Babilonban, az asztronómia-asztrológia korai korszakában pontosan megkülönböztették az ekliptikát, tizenkét 30°-os állatövi jegyre osztva, a tulajdonképpeni állatövet, amely a 12°-os (16°-os) terület és az állatövi képeket, melyeknek száma nem feltétlenül 12 (a történelem folyamán 8 és 15 közt változott). Az állatöv, ebben az értelemben már az ókori Babilonban, Kr. e. 700-ban ismert volt. Kr. e. 420 óta — miután a bolygóelmélet egy fajtája létrejött — bolygópozíciókat számoltak, nem (csak) megfigyeltek, annak a jegynek a megadásával, ahol a bolygó tartózkodik. A jegyek pontosan 30° szélesek.